2012. április 29., vasárnap

Teafilter-süti


Először is el kell áruljam, hogy ezt a sütiötletet "loptam", vagyis láttam az egyik sokat olvasott blogomon és elraktároztam magamban, mert nagyon tetszett. Őrizgettem a receptet, mert tudtam, hogy szeretném majd elkészíteni ajándékba kedves ismerősöknek! 
Mert őszintén megvallom, hogy az utóbbi időben , mióta bloggerkedem, nagyobb örömet jelent számomra olyan ajándékkal kedveskedni ismerőseimnek, amit magam készítek és leginkább a konyhából, sütőből kerül ki.....Ha az igazat megvallom, önző módon azt gondolom, hogy én örülnék ilyen ajándéknak, és így más is örül neki - remélem nemcsak magamat ringatom illúziókban!

Szóval ez a "Teasüti" már ott lapult a "kipróbálásra váró recik" mappámban, és várt....Eljött most az ideje!!!
Mégpedig az egyik apropója, egy "hazai" kirándulás volt, amikor is visszatértem szülővároskámba és meglátogattam régi barátaimat, barátnőimet. Vendégségbe nem mehet az emberlánya - főleg a bloggerlány - ajándék nélkül....és én most erre az ajándékra gondoltam. Sajnos kapacitás hiányában - vagy inkább idő?hiányában - nem tudtam mindenkinek ebből a sütiből ajándékozni, de azért kaptak belőle....

Ezen felbuzdulva, nagyon kedves barátnőmnek (3A2I) névnapjára is elkészítettem....

Előre bocsátom, hogy nem egy gyors desszert! Így aztán csak azok lássanak neki, akik szeretetből és türelemmel szeretnének ilyet készíteni! 

A kezdet még mindenkinek megy! Ugyanis egy sima linzertészta kell a sütihez. Azt már gondolom mindenki kívülről fújja 3:2:1 arányosításban.....de persze elmondom megint, mert ismétlés a tudás anyja!
Szóval ....
hozzávalók a tésztához:

30 dkg liszt
20 dkg puha vaj
10 dkg porcukor
1 tojás sárgája

A tojás kivételével késes robotgépbe teszem a hozzávalókat, és morzsásra dolgoztatom majd apránként hozzáadom a tojás sárgáját. Természetesen simán kézzel is össze lehet morzsolni, de mint már a blogolvasóim tudják, én imádom ezt a konyhai gépemet, mert sok munkát elvégez helyettem....

Én most ezt a tésztát kicsi átvariáltam, ugyanis a lisztet megosztottam és 10 dkg darált mogyoróval dúsítottam. (20dkg liszt+10 dkg darált mogyoró) Ezt azért tartottam szükségesnek, mert itt most nem kap úgymond 'ízt' a tészta a lekvárral, csak a csoki lesz hozzá, és úgy elég semleges lenne az íze a tésztának...

Ha kész a tészta, átgyúrom és folpackba csomagolva kb 30-50 percre hűtőbe teszem - ahogy a linzert szoktuk. Amikor kész a pihenő, akkor kinyújtom, kicsit vastagabbra hagyva mint amikor összeragasztott, hagyományos linzert készítek belőle, mert itt nem lesz töltelék! Téglalapokat vágok a tésztából (én sablonnal készítettem, de persze nem kötelező) és a lapok felső sarkát levágom, mint az igazi teafilternél. 
Sütőpapíros tepsibe rakom a kis "linzerfiltereket" és mielőtt sütnénk, szívószállal lyukat szúrok mindegyiknél.
Előmelegített 180C-os sütőbe teszem és kb 10-12 percig sütöm (ez a tészta vastagságától függ).
Közben 5 dkg jó minőségű csokoládét felolvasztok.
A kihűlt linzerek alsó részét belemártom az olvasztott csokiba, hogy úgy tűnjön, mintha ott lenne a teafű....Rácsra rakom a linzereket és hagyom, hogy a csoki megszilárduljon - ez akár egy egész éjszaka is lehet - (mondtam, hogy nem egy "kapkodós" süti!).

Eközben elkészíthetjük az igazi teafiltereknél már megszokott etiketteket, ki-ki fantáziája és ízlése szerint.
Ha mondjuk ajándékról van szó - mint most nálam is volt - akkor lehet személyre szabottan feliratozni ezeket a kis cimkéket.
Amikor mondjuk másnap újra elővesszük a linzerkéket akkor cérnát fűzünk bele és ráragasszuk az alkalomhoz illó papírnégyzetet-kört-háromszöget....mondom, hogy fantázia kérdése!!!!
.....és kész is!!!! De megéri a fáradozást, mert nagyon fog tetszeni amikor átadjátok az ajándékot!!
Érdemes szép dobozkát választani hozzá, és csinos zsír- vagy selyempapírral bélelni és olyan teafilteresen belehelyezni.
Sajnos a tényleges ajándékokról már nem volt időm fotót készíteni, de sokkal jobban mutattak abban a csomagolásban.....



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése