2012. október 15., hétfő

Pizza - tejfölösen



Nem csak a gyerekek kedvence a pizza!!! Mi felnőttek is szeretjük. A többség a hagyományos változatban, ahol is a tésztát paradicsomos szósszal kenjük meg. Igen ám, de itt vagyok én, a kisebbség, aki nem szereti a paradicsomost.....no ilyenkor én magamnak szoktam készíteni egy kisebb tejfölös alapú pizzakorongot. Deeeee az utóbbi időben a párom is bele-belekóstolt a fehér pizzába, és ízlett neki! nocsak!? Ezért az utóbbi időben már egy normál méret szokott készülni a pizzalap nagyságban ebből a változatból is. Nekem az jön be leginkább, ha minél kevesebb féle feltét kerül még a tejfölre. Így tettem most is. Főleg,hogy böjtöt tartunk, körültekintőbben kell válogatni a lehetőségek közül.

A pizzatészta a szokásos (másoknak már akár unásig ismételt, akkor bocsi!):

50 dkg liszt
2-3 dl langyos víz
1,5 dl olaj
1 kockacukor
2,5 dkg élesztő
2 kk só
bors, oregáno (ízlés szerint)

Feltéthez:
tejföl
fokhagyma 1-2 gerezd

Az előbbiekből laza tésztát gyúrunk és pihenni hagyjuk. Annyira nem kell keleszteni, mint egy hagyományos kelt tésztát, de nem árt neki a pihenés.
Közben elkészítjük a feltétet.
A fokhagymát pucolás után fokhagyma présbe tesszük, és a tejfölbe nyomjuk.
A lilahagymát vékony szeletekre vágjuk. Az olívabogyókat lecsepegtetjük, ahogy a pepperonit is.

Eddigre a tészta lett már annyira duci, hogy kicsit megnyújtva a pizzasütőbe (vagy tepsibe) tesszük és megkenjük a tejföllel. ....és akkor jöhetnek a feltétek! Én nagyon szeretem a lilahagymát, az olívabogyót, és a zöld pepperoni paprikát (ezt olyan savanyított formában szoktam venni, és nem erős, csak esetleg kicsit csípősebb,de még pont élvezhető!) De mehet rá még piros kaliforniai paprika, mozzarella vagy ami csak eszünkbe jut és szeretjük! Innen már a lehetőségek és a fantázia szabhat határt a finom pizzavacsorának.....!
Sajtot reszelünk a tetejére és betoljuk az előtte 180C-ra melegített sütőbe úgy kb. 20 percre - vagy pirulásig. és már kész is!!!





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése