2012. február 10., péntek

Sült cékla



Ezt az ételt már régóta tartogattam a tarsolyomban.... Valamikor egy tv-műsorban láttam elkészíteni, és már akkor felkeltette az érdeklődésemet, de valahogy napolódott az elkészítése. Most viszont utolérte  a végzete ezt a jó kis céklaételt!!! Valamiért mindig télen kerül középpontba a cékla, merthogy nagyon magas a vitaminértéke...Aztán ahogy utána olvastam más évszakokban is ugyanígy "szezonja" van - főleg ha már megszerettük, megszoktuk a konyhai alapanyagok között!

Miért jó?

undefinedA cékla nagy mennyiségben tartalmaz jó vízkötő képességű pektint.
A cékla kiváló vérképző, és jól szabályozza a máj anyagcsere folyamatait. Egyes vizsgálatok szerint megakadályozza a daganatos sejtek szaporodását is.
Számos vizsgálat bebizonyította, hogy a céklalé segít a vörösvérsejtek regenerálásában és szaporodásában, ezért bizonyos helyeken kiegészítő gyógymódként ajánlják vérszegénység esetén. A cékla, A, B1, B2 és C- vitamint tartalmaz, ásványi anyagok közül pedig folsavat, foszfort, ként, nátriumot, káliumot valamint magnéziumot. Jelentős szerepe van a méregtelenítésben, és egyensúlyban tartja a szervezet sav-bázis egyensúlyát. Rendszeres fogyasztásával közérzetünk javulhat. A céklában található cukor könnyen hasznosítható, így gyors energiaforrást jelenthet a szervezetnek, és várandós anyák is bátran fogyaszthatják.
A népi gyógyászat javasolja a céklalé fogyasztását menstruációs zavarok esetén is.
A szervezet a zöldségek közül a céklából tudja kinyerni a legtöbb vasat.
A forrás:

Már az elején elmondom, hogy nálunk is beválasztottuk a kedvencek közé!!! 
Mert ugye eddig a céklát maximum a savanyított formájában ismertük, azt is bolti esetleg éttermi változatban, otthon még nem vitt rá a lélek, hogy kipróbáljam. Ami késik, nem múlik....vagy hogy van ez a mondás???

De ne térjünk el ettől a fincsi ételtől.....
Vettem 4 közepes fej céklát. Kesztyűben - mert mindenhol azt javasolják, hogy ez ne maradjon el, mert nagyon fog a cékla! - megpucoltam és apróbb kockákra daraboltam a gumókat. Tényleg fog a cékla, ezért sem véletlen, hogy ezt használják színezésre - lásd tésztaételek!

ugye milyen gyönyörű a színe...!!!!


Elővettem egy kedvenc sütőtálamat és beletettem a darabolt céklákat. Majd összeházasítottam ugyanannyi mennyiségű karikára vágott lila hagymával. 
Ezeket meglocsoltam olívaolajjal, és balzsamecettel, sóztam, borsoztam és fóliával letakarva mehetett az előmelegített 200C-os sütőbe!
Mivel ez is olyan "krumpliféle" gumó, a sütési ideje elég hosszú, de ez senkit ne riasszon el az étel elkészítéséről! 
Ez az idő 1,5 óra volt most kb. akkor levettem a fóliát és még kb 1/4 órát sütöttem így.

Eredetileg köretként tálalták abban a műsorban, ami a kedvemet meghozta a sült céklához, de nálunk most ez volt a főétel (vega koszt), és héjában sült krumpli volt a köret......


2012. február 9., csütörtök

Maci süti


Egy újabb party-süti! Mert ugye még mindig farsangi időszak van, és sok a party... Ez is azok közül az egyszerű, keksz alapú sütik sorából került ki.... A formázás is ugyanilyen egyszerű - még akár a gyerekek is bevonhatók!

A tészta hozzávalói:

35 dkg puha vaj,
25 dkg cukor,
35 dkg liszt,
csipet só,
3 ek kakaópor (holland)
1 tk. sütőpor

A vajat a cukorral kikeverjük, hozzáadjuk a sütőporral, kakaóval elkevert lisztet.

Amikor összeállítottuk a tésztát, akkor diónyi - vagy annál kicsit nagyobb - gombócokat készítünk és azokat berakjuk a sütőpapíros tepsibe, majd kezünkkel, vagy pohár talpával ellapítjuk (tudjátok, mint azt a bizonyos sima cookies-t!). Jöhetnek a fülek! azokhoz 2-2 mogyorónyi gombócot készítünk és a korongok széléhez nyomjuk és ellapítjuk - már kész is a macifej!!!!
A szemekhez most színes, csokibevonatos cukorkát használtam (olyan Smarti's-féle), de ez is fantázia kérdése, lehet akár mogyorószemeket is betenni és akkor igazi barnaszemű macink lesz. 
Előre melegítettem a sütőt 180C-ra és 10-15 percig sütöttem. Vigyázat, nem kell kiszárítani, elég neki ez a kevesebb sütés is!

Mikor kicsit meghűltek, akkor cukormázzal orrot, szájat rajzoltam nekik.....
Ebből az adagból kb. 30-35 db macifej lesz (mérettől függően).

2012. február 7., kedd

Nyalóka süti



Ez egy igazi gyerek-party-ra való "sütemény"!!! Így most  a farsangi időszakban többször kell valami frappáns sütivel előrukkolni, és nem lehet mindig fánk (mégha abból is annyiféle van)! 
Mivel az iskolai farsang hétfői napra esett, volt időm a kreatívabb megoldásokra. Persze szerettem volna  ha az én királyfim "menő" lenne a vitt sütivel....

Előre elmondom, hogy nagyon egyszerű és könnyen, viszonylag gyorsan elkészíthető sütiről van szó. 
A tésztája egy sima keksz tészta és ezt kell színezni (ételszínezékkel) kedvünkre és csigákat  készíteni.

A tészta hozzávalói:

50 dkg liszt,
20 dkg cukor,
2 db tojás,
35 dkg Rama,
1 tk só
2 féle ételszínezék
3 tk vanília aroma

A tojásokat a margarinnal habosra keverjük és szépen apránként hozzáadjuk a többi hozzávalót. A tészta adagot 3 felé vesszük és 1-1 adagba beletesszük az ételszínezéket a harmadikat hagyjuk "színtelenre". Kinyújtjuk a tésztát és  a három színt egymásra helyezzük és feltekerjük mint a beiglit és folpackba csomagolva betesszük a hűtőbe legalább fél órára (de lehet több is). Ezután felszeleteljük mint a csigákat, de vékonyabban, hogy olyan élethű nyalókaméret legyen - figyeljünk arra, hogy sütésnél még dagadnak!
Célszerűbb élénkebb ételszínezéket választani - a fotón málnapiros és kék szerepel.

Előmelegített 180C-os sütőben 10-12 perc alatt megsütjük.
Ha kivettük, a háromba tört hurkapálcákat óvatosan beleszúrjuk mindegyik nyalókába.
A fenti tésztaadagból kb. 30 db nyalóka lett.