2016. március 6., vasárnap

Lazac steak spenótos tésztaágyon



Családi kedvenc a hal. Kijelenthetem! báár nem minden hal és a hal sem minden formában mindenki kedvence nálunk....De a lazac vitathatatlanul mindenkié! Igaz, nem kerül hetente hal az asztalra, lazac meg végképp nem....Ez az adag is karácsonyi asztalra volt tervezve, de aztán elmaradt az elkészítése. Most viszont eljött az ő ideje! Már régóta készültem ezt az ételt itthon is kipróbálni, hát akkor ma itt volt a lehetőség! 

Mivel ez egy fagyasztott változat volt, és olvastam ,hogy halat szobahőmérsékletről indulva jó sütni, hát hagytam ,hogy elérje ezt. Ekkor kapott fűszereket, színes borsot, sót. Sütőpapíros tepsibe fektettem és mellétettem pár gerezd fokhagymát, egy szál rozmaringot, és néhány kocka vajat. Előmelegített sütőben 25 percet sütöttem (közben egyszer fordítottam a halszeleteken) , majd a végén még egyszer a tetejét megpirítottam, hogy szép kérget kapjon. 
Mindezt lehet persze serpenyőben is, de én most a tepsis sütést választottam.


Amíg a lazacderék sült, elkészítettem a köretet.
A tésztát megfőztem. Most én szélesmetéltet választottam, de persze bármilyen másik tésztatípus lehet. Legközelebb a hasonló papardellével fogom kipróbálni!

Már csak a spenót elkészítése van.....Ez is néhány percet vesz igénybe. 
A fagyasztott parajpürét kicsit felengedtem, majd a lábosba olajon apróra vágott hagymát pirítottam, erre ment a spenót, 2-3 kisebb gerezd fokhagyma apróra vágva (vagy urambocsá fokhagymanyomón átnyomva) és só, bors....Néhány rottyanás és kész is van! Majd lágyítunk rajta egy kis doboz tejszínnel. 

A leszűrt tésztát elkeverjük a spenótkrémmel és már kész is a köret.
Közben megsült a lazac is. Tálalhatunk! 
Megágyazunk a halnak, a spenótos tészával, majd ráfektetjük a lazacsteaket és betakarjuk egy kis színesbors szórással, és melléteszünk egy szelet citromot, mert a hal elképzelhetetlen nálam a citrom nélkül. 





2016. február 21., vasárnap

Perverz csirkemell spirálburgonyával - Blogkóstoló 27.



Az újabb blogkóstolós játékra készült ez a bejegyzés, mert szeretem ezt a virtuális vendégeskedést! 
A 27. Blogkóstoló háziasszonya a már rutinos Bogi, a Vöröskaktusz diétázik bloggerinája
Nekem ismét egy érdekes, de már ismert blogot sorsolt a szerencse, Habvero-fakanal.blog lett a párom ebben a játékban. Előttem már ismert és látogatott blog az övé, szívesen tallóztam hát a receptek között. Nem volt könnyű dolgom, mert sok olyan receptet találtam amit kipróbálnék tőle. Ígérem, meg is teszem.....

Erre a játékra most ezt az érdekes, figyelemfelkeltő elnevezéssel bíró csirkereceptet választottam. Remélem nektek is elindítja a fantáziátokat! 

Az eredeti recept egész csirkét ír, illetve csirkecombokat , de most én annak hiányában csirkemellből készítettem el. 

Hozzávalók:
4 szelet csirkemell
0,33 dl dobozos sör
5 gerezd fokhagyma
só, bors, p.paprika, chili
3 ek baracklekvár
1 kanál unicum
olaj

A csirkemelleket fűszerezzük sóval, borssal. A sörbe beledobunk 3 gerezd fokhagymát. A többi hozzávalót, a lekvárt, unicumot, fűszereket, 2 gerezd fokhagymapépet, olajat jól elkeverjük. 
A hússzeleteket vékonyan átkenjük a kencével, majd sütőtálba sorakoztatjuk és felöntjük a fokhagymás sörrel, lefóliázzuk és forró sütőben kb. 20-25 percig sütjük. 
Ha már megpuhult a hús a fólia alatt, levesszük azt és újra megkenjük a lekváros-fűszeres masszával, majd sütjük még. Megfordítjuk a hússzeleteket és a végén is átkenjük a maradék kencével és pirosra sütjük.
Egy igazán érdekes, egzotikus ízvilágot kapunk, jól passzolt hozzá a spirálban sütött burgonya. 




2016. január 10., vasárnap

Bögrés palacsinta - Blogkóstoló 26.




Ismét játékban vettem részt! Most a soron lévő, 26. blogkóstoló háziasszonya Lívia, a Simone gasztroságai blog volt.  Szeretek a blogkóstolókba beszállni, mert sok számomra még ismeretlen és igényes, jó bloggal találkozom ilyenkor! Persze jelen vannak a már jól ismert, sokszor látogatott bloggerinák is, őket is szívesen lapozgatom.

A mostani fordulóban Évi, Takarékos konyha blogját kaptam a sorsolásnál. Nekem új oldal volt, de megszerettem, és most már látogatni fogom a jövőben is! Nagyon sok jó, praktikus, és mint a címe is mondja takarékos recept van nála, érdemes benézni másoknak is ! 

A választásom egy gyorsan elkészíthető finomságra esett. Egyik nap a barátnőim jöttek hozzám látogatóba és egy különlegesebb uzsonna desszertre gondoltam. Ekkor esett a választásom Évi bögrés palacsintájára
Az elkészítése igen egyszerű, ahogy a bögrés sütiké általában, és most egy kicsit snackesebb változatban gondoltam elkészíteni, nem a hagyományos palacsinta formájában. 

Hozzávalók: a bögre normál kb.2,5 dl méret
1 bögre liszt
1 bögre tej
2 ek cukor
1 van.cukor
olaj

A tojást szétválasztom és a fehérjéből habot verek. A két sárgájához hozzáadom a lisztet, cukrot, van.cukrot, a tejet és kicsi olajat. Elkeverem, majd hozzáadagolom a fehérje habot. 
Eredetileg normál palacsintaméreteket sütött belőle Évi, de én most egy kis sütővel palacsinta korongokat sütöttem. 
A tálaláskor minden tányérra került a puha palacsintákból és mi most lekvárral ettük, fahéjas porcukorral szórva. De persze a töltelék ízesítést mindenkinek ízlése válogatja.