Hurrá!!!! újra itt a levendula szezon!!! Bár az ismeretségemben ennek leginkább csak én örülök, mert a levendulás sütijeim nem aratnak osztatlan sikert...... De mit csináljak, én meg szeretem is és a levenduláért meg egyszerűen odavagyok!
Egy vasárnap volt, amikor messzi, de nagyon jó barátnőm látogatott el hozzám. Kedveskedni szerettem volna neki, és mivel gyönyörű lila színben pompázik a levendula bokor a teraszomnál, adott volt a kedveskedés tárgya. No meg ebből vihet is magával - hátha ő megszereti.
Nem volt sok időm készülődésre, ezért egy gyors linzer kekszet gyúrtam össze a szokásos, már jól ismert 3:2:1 arányokkal és természetesen belezuttyintottam egy marék levendula virágot is.
Az ismert linzer ugye a 30 dkg liszt, 20 dkg margarin, 10 dkg porcukor és egy tojás sárgája. aztán most még a levendula virág.
Összegyúrtam a hozzávalókat és rúddá formálva folpackoltam és a hűtőbe tettem.
A pihenése után meghempergettem kristálycukorban, majd szeleteltem a "linzerszalámit" és a korongokat sütőpapíros tepsibe tettem.
Mehetett is az előmelegített 180C-os sütőbe 10-12 percre.
A kolléganőm többször sütötte már meg ezt a linzert. Isteni, imádom! A hétvégén én is kipróbálom. Köszi Neked, hogy megosztottad, és Neki is, hogy megismertetett vele. ...és az weblapoddal!
VálaszTörlésKöszönöm, Szilvi! Örülök, hogy megszeretted ezt a sütit, és hogy én ismertethettem meg veled, veletek ismeretlenül(?)ezt a receptet! Látogass el máskor is az oldalamra! üdv. ChéfTündér
Törlés