Ez egy régi gyerekkori kedvencem. Nálunk otthon krumplis pogácsa a neve, de ha szóba kerül ezen a néven, akkor mindenki arra a sütőben süthető változatra asszociál. Pedig ez itt olajban sül, mint a fánk......
Régen ez az étel akkor került leginkább asztalra, mikor már fogytak a tartalékok, el kellett használni az "öreg krumplit", mert a végét járta. Mamámnál is sokszor volt ez a finom édes tészta menüsoron, de anyukám is többször tette ezt asztalra, leginkább a szombati ebédekkor....
Érdekessége még, hogy ehhez az ételhez - másodikhoz - levesként a gölődin leves dukált! Ez egy krumplis gombóc leves.....de erről majd máskor hallotok bővebben!
A pogácsa tésztája a hagyományos krumplis tészta, majdnem olyan, mint amit a nudlihoz is készítünk.
Ehhez is kockára vágott krumplit főzünk - úgy kb 25-30 dkg - amit hagyunk kicsit kihűlni. Van aki szívesebben főzi a krumplit héjában és utána pucolja és nyomja össze. Nekem ez a gyorsított változat vált be, hogy pucolva, kockára vágom és úgy főzöm sós vízben.
Tálba szórjuk a lisztet, hozzá az összetört krumpli jöhet, majd tojás és tejben futtatott élesztő, só. Összegyúrjuk és hagyjuk pihenni. Nem kell annyira keleszteni, de pihenjen a tészta.
Mikor látjuk ,hogy emelkedett, szép levegős, akkor a deszkára tesszük és kicsit megnyújtjuk, nem túl vékonyra (úgy 2 kisujjnyira) és pogácsa szaggatóval korongokat szúrunk ki. Ekkor letakarjuk egy konyharuhával és hagyjuk még kicsit kelni. (ez úgy 10 perc lehet).
Közben olajat forrósítunk (úgy mint a fánknak) és kezdjük beletenni a dagi korongokat és pirosra sütjük az egyik felét, megfordítjuk , ott is pirosítjuk és szűrőlapáttal törlőpapíros edénybe szedjük.
Mi otthon lekvárral ettük. Apropóját most is a frissen készült kajszi lekvár adta!
De a Zuram és a királyfim csak sózni szokta , néha tejfölt kennek rá......
Nekem ez inkább az édes tészták kategória, de a lehetőségek tárháza végtelen, mert bármit elbír a tészta.....
Megjegyzem, hogy ezt a "fánkot" adják köretként több olyan ragus, szószos húshoz, ahol a szaftjába lehet mártogatni....mint pl. a Petőfi-rostélyos (az is nagy kedvencem ám!).
Nálam ez olyan kategória, hogy nem tudok eleget készíteni belőle, maradék sosem volt belőle..... olyan mint a bundáskenyér: rájárunk és egyszercsak elfogyott...
Próbáljátok ki, és biztos vagyok benne, hogy a család kedvence lesz, és többször kérik majd egy jó szombati ebédnek!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése