2014. november 2., vasárnap

Zsebes krumpli






Ilyenkor az őszi zöldségszezonban előkerülnek a krumpli és céklaételek nálunk..... Néhány éve ismerkedtünk meg csak a cékla sokoldalúságával. Legtöbbünknek a savanyúság ugrik be, ha cékla...pedig!!!
De most ugye nem céklát sütöttem, hanem ismét burgonya került a terítékre. 
Köretnek szántam egy sima vasárnapi rántott húsos ebéd mellé. 
Viszont kiderült számunkra, hogy mint eddig is ez a krumplis étel megállja a helyét egy főételnek is akár salátával, akár egy öntettel társítva!

Nem kell más hozzá, mint fejenként 2-3 szem egyforma méretű burgonya megpucolva. Bevágjuk - zsebeket készítünk - mindegyik krumplin. Ha nem túl nagy méretűek, akkor beletehetjük egy kanálba és úgy vágni a késsel, mert akkor az nem tud "túlcsúszni" és csak rések lesznek a szeletek között, nem önállósodnak. 

Mindegyik zsebbe becsempészünk szalonna-hagyma kombót felváltva. 
Ezeket vajazott sütőtálba ültetjük, tetejükre néhány kocka vaj kerül, és előmelegített sütőbe toljuk miután lefóliáztuk.
Legalább 30 percig így sütjük 190-200 C-on. 
Ha már eléggé megpuhultak, akkor levesszük az alufóliát és készre sütjük a krumplit , akár meg is piríthatjuk a tetejét. 
amikor a krumplik csücsülnek sorban.....
...a másik nagy kedvenc a sült hagyma...

Fokhagymás tejfölt kevertem hozzá, az kifejezetten jól állt ennek a krumplifogásnak! 

1 megjegyzés: